A valakiknek, valamiknek világnapja olyan pozitív, hurrá, vannak, ez az ő napjuk érzéseket kelt, pedig nem is jó. Hontalan Állatok: annyian vannak, hogy értük világnapi szólás kell. Igen: világszerte milliónyian.
Történeteik nagyon sokfélék: megszülettek valahová, senkié sem voltak, vagy igen, de történt valami, ami miatt nem maradhattak. Lehetetlenség minden “okot” felsorolni.
Íme Pilka, ki évekig szeme fénye volt valakinek, aki elhunyt.
Már “szokásos” a folytatás: nem kellett, nem szerették, nyűg volt. Az állatorvos szerencsére megtagadta életének kioltását. Menhelyen várakozik – éppen 2015 augusztusa óta.
Misinek azért kellett mennie, mert nem volt idő rá, nem “tudtak” foglalkozni vele. Misi elindult barátokat keresni, ami persze a település lakóit igen zavarta … Kilövetését szervezték. Komolyan.
És Szofi … nemes egyszerűséggel bevitték egy állatorvoshoz: nincs rá idő, nincs pénz, nincs mód “tovább tartani”. Egy pár kilós, csupaszív, alkalmazkodó, kedves, “kisfogyasztású” kiskutyát.
Tanulság? Nincs. Kezdhetném, hogy az ilyen-olyan emberek, de minek. Igen, megvan, hogy minden árva állat mögött ember van, de az ilyeneket egyáltalán nem érdekli, hogy mit tesznek és mit nem, számukra nem érték az állat élete, lelke. Fogalmuk nincs, miként viselkednek a kutyák, amikor kiteszik őket, nem hallják sírásukat, hangos méltatlankodó ugatásukat, nem látják, hogy bizony nem akarnak enni, haragszanak, tiltakoznak, szomorúak. Pedig ezt csinálják. Ne legyél nyugodt, ha állatodat – vagy a néhai szüleidét, nagyszüleidét – menhelyre zsuppolod.